Szolgáltatásainkat az alábbi vendégtájékoztató részletesen, A-Z betűrend szerint tartalmazza.
A PANZIÓ ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA
Panziónk Verőce főútvonalán, az Árpád úton helyezkedik el, közvetlenül a Duna partján. Autóval és kerékpárral érkezők keresés nélkül meg fogják találni, a vonattal érkezőknek pedig tíz perc sétára lesz szükségük, hogy az állomásról a József Attila, vagy a Maros utcán kisétálva és az Árpád úton jobbra fordulva elérjék a célt.
Hét vendégszobás panziónk négy szintből áll. A pinceszinten parkolók találhatók, továbbá itt tároljuk a sporteszközöket. Kerékpárral érkező vendégeink szintén itt tehetik le kerékpárjaikat. A pinceszintről belső lépcsőn lehet feljönni a recepcióhoz, illetve a szobákhoz. A garázsban parkolás iránti igényt a foglaláskor lehet jelezni. A garázson kívül a panzió előtti parkolóban tudnak vendégeink ingyenesen parkolni.
A földszinten két vendégszoba, az étkező és a recepció található. A recepcióval szembeni vendégszobánk akadálymentes. Ehhez a szobához tartozik akadálymentes parkolónk is, közvetlenül a főbejárat mellett. Másik földszinti szobánk Dunára néző, a folyosóról nyílik és az étkezővel közös terasza van. Az étkező 16 férőhelyes. Benti és kinti résszel is rendelkezik. A reggeli időszakán kívül is használható. A földszintről nyílik a minden vendég által használható hátsó udvar, amely nagy terasszal és egy kis gyermekjátszótérrel áll a kényelem szolgálatában.
Az első emeleten négy szoba található, kettő a Dunára – és a visegrádi várra – néz, kettő a Börzsöny felé. A Dunára néző két szoba tágas, közös terasszal rendelkezik, a hegy felé néző két szoba közül egy teraszos.
A tetőtérben kapott helyet hetedik szobánk, amely nagy fürdőszobával és tágas terasszal rendelkezik.
Minden szobánk fürdőszobával rendelkezik, minden vendégéjszakához reggeli is jár. A panzió hűtése és fűtése talajszondás hőszivattyúval történik, a fűtés a padlón, a hűtés a mennyezeten keresztül érkezik.
Több helyi és környékbeli szolgáltatóval is szerződésben, együttműködésben állunk, így a vendégtájékoztatóban részletezett szolgáltatásokon felüli kérésekkel is bizalommal kell keresni recepciónkat. Minden igyekezetünkkel vendégeink kényelméért és pihenéséért dolgozunk.
AKADÁLYMENTESÍTÉS
Panziónk egy akadálymentes parkolóval és egy akadálymentes szobával rendelkezik. A bejárathoz vezető feljáró kerekszékes vendégeink számára is - segítséggel - használható. Akadálymentes szobánk a földszinten, közvetlenül a bejárat mellett helyezkedik el.
CIPŐTISZTÍTÁS
A szobákban cipőkanál, a recepción cipőtisztító készlet áll a rendelkezésére.
CSOMAGMEGŐRZÉS
Kérjük, forduljon a recepcióhoz. A szálláshely elhagyása utáni csomagmegőrzésre van lehetőség.
DOHÁNYZÁS
Panziónk egész területe nemdohányzó. Dohányozni csak az erre kijelölt területeken engedélyezett.
ELUTAZÁS IDŐPONTJA
Kérjük, hogy az elutazás napján reggel 10.00 óráig szíveskedjen a szobát elhagyni. Amennyiben tovább szeretne maradni, kérjük, forduljon a recepcióhoz!
Kérjük, tartózkodása végén, elutazás előtt adja le kulcsát és kártyáját a recepción, ellenkező esetben kulcsonként és kártyánként 3.000 Ft kerül kiszámlázásra.
ESERNYŐ
A panzió recepcióján kérésére biztosítunk esernyőt.
ÉTTEREM, ÉTKEZÉSI IDŐPONTOK
Reggeli 7:30 - 10:00
A földszinten található étkezőben büféreggelit biztosítunk.
FÉNYMÁSOLÁS/NYOMTATÁS
A panzió recepcióján lehetőséget biztosítunk fénymásolásra és/vagy nyomtatásra, 50 Ft / oldal.
FIZETÉS
Panziónkban fizethet készpénzzel, bankkártyával, hitelkártyával, vagy SZÉP kártyával.
GYERMEKÁGY
A recepción keresztül igényelhető.
HAJSZÁRÍTÓ
Minden szobánk hajszárítóval felszerelt.
HÁZIÁLLATOK
Panziónk fogad háziállatot 10 kg-ig, 7.000 Ft/éj felár ellenében.
HITELKÁRTYÁK
VISA, Mastercard, Maestro és SZÉP-kártyát fogadunk el.
INTERNET
A panzió egész területén ingyenes vezeték nélküli internet kapcsolat (WiFi) áll az Ön rendelkezésére.
Használatához regisztráció szükséges, kérje a recepció segítségét.
KENU BÉRLÉS
Kenu bérlés előzetes egyeztetés szerint, létszámtól és időtartamtól függő árazással.
Recepciónk tud tájékoztatást adni.
KARBANTARTÁS
Panziónk a nap 24 órájában elhárítja az esetleges karbantartási problémát. Bármilyen hibát észlel, kérjük értesítse a recepciót, ne próbálja meg a hibaelhárítást!
KÁROKOZÁS
Szándékos, vagy gondatlan rongálás esetén extra díjat számolunk fel.
KERÉKPÁR BÉRLÉS
Négy kerékpár áll rendelkezésre, bérlésre. Kérjük, forduljon a recepcióhoz.
KOZMETIKAI TERMÉKEK
Zuhanysapka, fültisztító pálca, vatta korong, testápoló, borotválkozási készlet a recepción keresztül igényelhető.
LÁTOGATÓK
Vendégeink nyugalma és a közös helyiségek kényelmes használata érdekében látogatók fogadását panziónk nem engedélyezi.
LÉGKONDICIONÁLÁS
Szobáink egyedileg szabályozható hűtőberendezéssel rendelkeznek, amelyek a mágneskártyától függetlenül is működnek.
MINIBÁR/ITALKÍNÁLAT
Panziónk szobái minibárral felszereltek, az abban található italok ára a minibáron elhelyezett listán szerepel.
MOSATÁS
A mosatási szolgáltatás igény esetén elérhető. További információt kérjen a recepciós kollégáktól.
MŰSZAKI SZOLGÁLTATÁSOK
Amennyiben szobájában műszaki hibát észlel, kérjük, értesítse a recepciót. Számítástechnikai segítségkérés esetén is hívja szállodánk recepcióját, kollégáink mindenben segítségére lesznek.
ORVOSI ELLÁTÁS / GYÓGYSZERTÁR
Az ügyeletes gyógyszertár és orvos elérhetőségéhez kérje a recepció segítségét.
PARKOLÁS
Vendégeink számára előzetes egyeztetés szerint tudunk parkolóhelyeket biztosítani, vagy a panzió pinceszintjén található garázsban díj ellenében, vagy a panzióval szemben lévő parkolóban ingyenesen.
RECEPCIÓ
A recepció 0-24 órán keresztül működik. Kollégáink személyesen 7.30-10.00, illetve 14.00-17.00 óráig, telefonon éjjel-nappal elérhetők, rendelkezésére állnak (+36204348032).
REGIONÁLIS INFORMÁCIÓS ANYAGOK
A panziónkat körülvevő régióról információs anyagok, programajánlók a recepción rendelkezésre állnak.
SZABADIDŐS PROGRAMOK
Panziónk recepcióján különböző programok tájékoztatói közül tud választani, illetve recepciós kollégánk szívesen áll rendelkezésére.
SZÉF, ÉRTÉKMEGŐRZÉS
A szobákban hagyott értéktárgyakért, készpénzért a panzió nem vállal felelősséget. A szekrényben található széf térítésmentesen vehető igénybe, a működési leírás a széfen található.
SZOBAKULCS ÉS KÁRTYA
Minden szobához két kulcs és egy kártya tartozik. A kulcsok a panzió főbejáratát és a kivett szobát nyitják, míg a kártya – a szobaajtó melletti nyílásba helyezve – biztosítja a szoba áramellátását. A kulcsok, illetve a kártya elhagyása 3.000 Ft/db felárat von maga után.
TAKARÍTÁS
A napi takarítást 10:00 - 14:00 között végezzük.
Amennyiben nem kér takarítást, kérjük, használja az erre a célra szolgáló, kilincsre akasztható kártyát!
Amennyiben extra takarításra van szüksége, kérjük, hívja a recepciót.
TALÁLT TÁRGYAK
A szobákban hagyott tárgyakról vendégeinket a távozás napján telefonon értesítjük és igény esetén a tárgyakat az átvételig – de legfeljebb egy hónapig – megőrizzük.
TELEFON
Recepciónkon telefon használatot biztosítunk kérésre.
TÖRÖLKÖZŐ- ÉS ÁGYNEMŰ CSERÉJE
Törölközőt és ágyneműt háromnaponta cserélünk. Amennyiben napi cserét kér, kérjük, jelezze a recepción.
TISZTÁLKODÁSI SZEREK
A szobákban mini tusfürdő, testápoló, szappan és sampon bekészítés található.
A recepción igényelhető fültisztító és vattakorong ingyenes, illetve borotválkozási és fogápolási készlet felár ellenében.
TŰZJELZŐ
A panzióban füst-és tűzjelző rendszer működik. Porral oltó készülékek emeletenként kerültek elhelyezésre. Tűz esetén vendégeinket szirénahang figyelmezteti. Ilyen esetekben kérjük, hogy a szobaajtó belső oldalára kifüggesztett menekülési útvonal szerint keresse meg a legközelebbi vészkijáratot, és mielőbb hagyja el a panziót!
VARRÓKÉSZLET
Varrókészlet minden szobában rendelkezésre áll.
VASALÁS
Vasalót és vasalódeszkát kérésre tudunk biztosítani. Igényét legyen szíves a recepción jelezni.
VÉSZKIJÁRAT
A szobában elhelyezett menekülési útvonal szerint.
WI-FI
A panzió területén ingyenes Wi-Fi szolgáltatást biztosítunk. (A jelszóról és a regisztrációról tájékoztatás a recepción kérhető.)